Grüße aus Wien

2011. május 28., szombat, 4:02 du., 0 comments

A korszakokat lezáró eseményeket általában nagy felhajtás kíséri. Amikor az ember elmerül az izgalomban a készülődés és tervezgetés annyira lefoglalja, hogy elfelejti milyen trükkös dolog is a valóság. Hogy az dolgokat néha hiába tervezzük meg előre. Mert minden máshogyan alakul. Néha nem azt kapod az élettől, amire vágytál. Valami egészen mást. Talán valami sokkal csodálatosabbat. : ) 

Életemben eddig egyetlen egyszer voltam Bécsben, akkor is csak átutazóban és körülbelül két órát töltöttem el a külvárosban való sétálgatással, anélkül, hogy bármi érdemlegeset észrevehettem volna. Most, hogy lehetőségem volt, jobban körbejárni, két dolgot fedeztem fel. Az egyik, hogy az egész ugyanúgy néz ki mint Budapest, azt leszámítva, hogy itt van életszínvonal, a másik, hogy igenis gyönyörű szép. Bár belülről csak a Kastélyt láttuk, - ami magában is elég lett volna ahhoz, hogy beleszeressek a városba -, az utcáról, majdnem minden lényegesebb dolgot bemutatott nekünk drága osztályfőnökünk.

Bár a városnézés alatt folytatott fő tevékenységünk nem egészen a rá való koncentrálásból állt, azért egész sok mindent sikerült megjegyeznem abból amit mondott.: D 

Ebből az egy két órából, inkább az volt emlékezetes, mikor "Bécs Váczi utcáján", az egyik leg elegánsabb bolt ablaka előtt kapott el minket a jéghideg záporeső. Esernyő pedig csak két embernél volt, ígyhát alig kevesebb, mint tíz percet töltöttünk azzal, hogy amíg Boglárka fényképezéssel volt elfoglalva, egymás nyakára, fejére, bordái közé mászva próbáltunk betömörülni mind a 11-en az alá a két esernyő alá. Ezek után felfedeztünk egy kapualjat és bemenekültünk. Majd, mikor az eső elállt kerestünk magunknak egy mekit és a mosdóban lévő kézszárítóval szárítottuk a hajunkat..^^ 

Viszont csodák csodájára sikerült úgy megszerveznünk a programunkat, hogy az esti és a délutáni zivatar között még be tudtuk támadni a vidámparkot.:D Sajnos (szerencsére?) nem volt annyi pénzem, hogy az összes beteg dologra felüljek, így kénytelen voltam visszafogni magamat. Bár ezzel nem mindenki volt ugyanígy. xD 

Miután szétzabáltuk, szétsikítottuk, széthánytuk magunkat, és a hullámvasutakon ésatöbbiken velünk utazók mindegyikével tudattuk, hogy "MEG FOGUNK HAAAALNIIII", percre pontosan az újabb hideg zuhany előtt bepattantunk a buszba és a Magyar határ felé vettük az irányt. Itt megjegyezném, hogy még alvás közben is nagyon könnyű észrevenni, mikor értünk át kis hazánkba. Itt ugyanis az utak rögtön akkora kátyúkkal gazdagodnak, hogy a busz valósággal pattog az aszfalton. ^^ 

Bár egyébként sem volt unalmas a hazaút, mert mihelyt besötétedett, a kietlen tájakon keresztülhaladó utakon, hatalmas villámcsapások tarkították körülöttünk az eget, és a fényük pillanatokra újra-és újra megrajzolta a mellettünk elsuhanó fák körvonalait. Egyszerűen gyönyörű volt. Kicsivel Pápa előtt, pedig a természet zajai kiegészültek a busz tetején kopogó ökölnyi jégdarabok hangjával. Olyan izgalmas volt.:D És elképesztően szép.*.* 

El is határoztam , hogy innentől minden hosszabb utamat viharos éjszakákra fogom tervezni. 

És egyébként ezt ajánlom mindenkinek aki szereti a különleges dolgokat. Na meg az életveszélyt.xd