önreklám

2011. május 22., vasárnap, 11:59 de., 0 comments

Mint egy részeg kötéltáncos húsz emelet magasságában. Hiába vesznek körül matrózruhás tízévesek, kacsajelmezben 'popójukat riszáló' osztályfőnökök, mosolyogva  üdítőt osztogató, kedves igazgatóbácsik. Én..csak magammal foglalkozom. Amikor a kezdés előtt  2 perccel a függöny mögött álva még mindig azzal vagyok elfoglalva, hogy elkenődött-e a szemfestékem, amikor alig bírok  normális hangon végigdöcögni egy bekezdésnyi szöveget, amikor véletlenül megbotlom és kilépek a magassarkúmból hatszáz ember orra előtt. Amikor a vállam összeér valaki máséval és megfoghatatlan, kellemes melegség tölt el, ami a következő másodpercben szertefoszlik a tűzforró szén-dioxiddal telelehelt, unalomtól terhes levegőben.

 És amikor három óra lefolyása alatt, már másodszorra rohanok ki egy tükörhöz, megigazítani a hajamat, rájövök, hogy végérvényesen sikerült becsatlakoznom, azon hölgyek csoportjába, akiket olcsó kis lo... akiket semmire sem tartok.

Legközelebb, ha egyszer kiállok a színpadra azt akarom hogy a közönségem minden tagjának végig be legyen kötve a szeme. 

És ha megszólalok, egyedül rám figyeljenek.