recall..
2011. június 6., hétfő, 1:17 de., 0 comments
Bizony, én lennék az ismételten.:D Már nagyon régóta nem keveredtem errefelé, gondoltam, ha már úgy néz ki, semmiképpen sem alszom az éjjel, ideje lenne pótolni a felhalmozott hiányosságokat.
Nem egész egy perc múlva hajnali egy van. Pontosabban: Most. :_D
Hét és fél óra múlva megkezdődik nyolcadikos pályafutásom utolsó hete. Laszarhatnám. igen..
Tudom, hogy egy olyan valakinek, aki valaha is a saját gondolatainak, érzéseinek papírra vetésével szeretne foglalkozni különösen jó emlékezőképességre lenne szüksége. De én teljesen reménytelen vagyok.. Nyolc év, az nagyon nagyon hosszú idő. Több mint az eddigi életem fele, ami bizonyos szemszögből elég bizarr. Rengeteg dolog megmaradt bennem: képek, hangok, illatok. Hangulatok. De amikor megpróbálok a történetnek fonalat adni, hirtelen mintha valaki egy hatalmas ollóval szétszabdalná az időt. Elválaszva egymástól a heteket, hónapokat, éveket.. azok pedig összekeverednek és a végén egészen szürreális sorrendben állnak össze. Voltak olyan napok, amik visszatekintve egy életnek tűnnek, és olyanok, amik csak egy percnek.
Iszonyat nyálas ez így. De nem tudom jobban megfogalmazni. ~
Mégis, amikor át akarom gondolni, mi lesz velem jövő kedd után, nem jut más eszembe, csak ez a rengeteg haszontalan emlék. Mintha egy szemeteskonténer nyolc évi tartalmát borították volna ki az agyamba. Gőzöm sincs, mit fogok kezdeni magammal jövőre. Nem vagyok az a típus, aki könnyedén megérteti magát az emberekkel, aki szívesen alkalmazkodik.
Finoman szólva, kissé antiszociális vagyok.
Ha minden igaz, holnap már teljes létszámú lesz az osztály. Legalább is ebben reménykedem. Ó, és még vissza kellene vinnem, egy könyvet az iskolai könyvtárba is. Bár őszintén szólva, örülnék, ha megtarthatnám. Emlékeztetne azoknak a magyaróráknak a kellemes hangulatára, és arra, aki miatt kedvem támadt hozzá, hogy egy olyan képtelen témáról olvassak, mint a Magyarországi reneszánsz. :_ D
Címkék: emlékek, értelmetlen, év vége, időjárás, jelen, jövő, leszarhatnám, percek, szomorú


Eszter vagyok. És most már nagyon sok ideje gondolkozom azon, hogy mit írjak még le, mert engem tényleg érdekelni szoktak az emberek és azt akarom tudni róluk, amit ők tudnak magukról, legelőször. De én nem tudok ide mit írni. Ha madarakat látok, azt mondom Hitchcock, ha kóbor macskát akkor azt, hogy Schrödinger. Ez valami reflex. És nagyon szeretem Kosztolányit. Minden más változik.