hangulatblokk.
2011. július 4., hétfő, 12:50 de., 0 comments
Kosztolányi Dezső - Üllői-úti fák
Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.
Másoknak is így nyíljatok
Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát
higgyék örök az ifjúság
Üllői-úti fák.
Haldoklik a sárgult határ,
Üllői-úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél búsan dúdolva jár,
s megöl minden csírát.
Hova repül az ifjúság?
Feleljetek, bús lombú fák,
Üllői-úti fák.
Eszembe jutott pár órája ez a vers, és nem ment ki a fejemből. Nem ugrik be, hogy honnan emlékszem rá, de keserűen kellemes érzés maradt utána. Akár a vers hangulata. Megj. Koszolányi költészete és az én irodalmi ízlésem között körülbelül annyi az átfedés, mint Jehova tanúi és az Utópista szocializmus eszméi között. Ezt, természetesen lehetne arra fogni, hogy távol áll tőlem az a témakör (pontosabban témakörök), amiben a művei íródtak.
És, ha azt mondanám, talán mindenkinél jobban ismerem ezt az érzést, amiről ez a három versszak szól, senki sem hinné el.~
Címkék: Kosztolányi Dezső, Üllői-úti fák
Eszter vagyok. És most már nagyon sok ideje gondolkozom azon, hogy mit írjak még le, mert engem tényleg érdekelni szoktak az emberek és azt akarom tudni róluk, amit ők tudnak magukról, legelőször. De én nem tudok ide mit írni. Ha madarakat látok, azt mondom Hitchcock, ha kóbor macskát akkor azt, hogy Schrödinger. Ez valami reflex. És nagyon szeretem Kosztolányit. Minden más változik.