maszlag
2011. augusztus 3., szerda, 12:07 de., 0 comments
Felmarkolja az eget.
Szánakozva hajtja búskomor igába
óvott gyermekét, a viharfelleget.
Befelé zeng halott nyelveket.
Öröktől fogva a világot járja,
fiairól, fiaira rója a terheket.
Csenddel tömíti el az ereket,
beleágyazódik hitének szilánkja.
Kérgesíti, puhítja a hegyeket.
A mindenséggel fog kezet,
haragját a homokba kiáltja,
tenyerébe zárja a végzetet.
Szerteszór fekete neszeket.
Szemébe hull vissza romlottsága,
s siratja prófétáját, az életet.
Eszter vagyok. És most már nagyon sok ideje gondolkozom azon, hogy mit írjak még le, mert engem tényleg érdekelni szoktak az emberek és azt akarom tudni róluk, amit ők tudnak magukról, legelőször. De én nem tudok ide mit írni. Ha madarakat látok, azt mondom Hitchcock, ha kóbor macskát akkor azt, hogy Schrödinger. Ez valami reflex. És nagyon szeretem Kosztolányit. Minden más változik.