Lehet, hogy lerajzolom azokat akik közel állnak hozzám. Lehet, hogy az emberek belerajzolják magukat a képeimbe.
Úgy feszül rá az arcomra a világ, mint a hideg a tetőcserepekre. Kifordult Minden, és kifordult Mindenkor, és mindkettő szörnyen ambivalens, a tetők is ambivalensek, és hogyha muszáj elhinni valamit, én azt hiszem el, amit ők látnak belőlem. Vagy azt, ahogy átnéznek rajtam, bele a világba. Nem bánom, végül is a tájak tágasabbak nálam, kényelmesebben elférnek bennük a bocitekinteteik.