kakaó mellett tompán, tohonyán rágódjunk valószínűtlenül rég volt dolgokon.
2012. január 6., péntek, 11:16 du., 0 comments
tudod mi érdekelne engem olyan elsöprően, csodálatosan nagyon?
hogy miért szerethetlek jobban így, hogy nem szeretlek
hanyatló fénnyel, fűzfakarokkal fonódva a hajadba
meséket mesélek
és én figyelek egyedül oda, mély csobogásokra a szavak alatt. te meg.
nem vagy sehol sem.
elúsztál az ölemből hangtalanul, mint nyári egekből a bárányfelhők, de a vágyad még mindig ott hunyorog az orrodon, belebámul a szikrázó messzeségbe a szemeim mögött.
ahol te járhatsz, oda kívánnám magam, de a zajoknál kellemesebb társam most a hitem, s ilyen távolból nézve, még ostobának sem tűnünk mi ketten, ahogyan friss ráncokkal a homlokunk árnyékgödröcskéiben elcsámcsogunk a jövő apró falatjain.
Eszter vagyok. És most már nagyon sok ideje gondolkozom azon, hogy mit írjak még le, mert engem tényleg érdekelni szoktak az emberek és azt akarom tudni róluk, amit ők tudnak magukról, legelőször. De én nem tudok ide mit írni. Ha madarakat látok, azt mondom Hitchcock, ha kóbor macskát akkor azt, hogy Schrödinger. Ez valami reflex. És nagyon szeretem Kosztolányit. Minden más változik.