2012. január 23., hétfő, 10:10 du., 0 comments
most egy kicsit ott felejtem magam.
Az őszinteség csontkollekció,
( bár én állítólag aranyos vagyok ilyen 'ducin'. )
Virágokat, és whiskys poharakat kötnek a sárszínű kis boldogtalanságukba,
és távolságból gyúrnak maguknak isteneket.
És én legalább olyanná szeretnék válni mint ők.
Szerintem ez a minimum, amivel egy embernek érdemes léteznie.
megaBiztonság. megaBüszkeség. megaBecsület. megaSzeretet.
meg a szerelem.
de ezek is tartanak valahova.
Én meg egy metróalagútban szállingózó, levizelt vonaljegynél is semmibb leszek így, hogy
Eszter vagyok. És most már nagyon sok ideje gondolkozom azon, hogy mit írjak még le, mert engem tényleg érdekelni szoktak az emberek és azt akarom tudni róluk, amit ők tudnak magukról, legelőször. De én nem tudok ide mit írni. Ha madarakat látok, azt mondom Hitchcock, ha kóbor macskát akkor azt, hogy Schrödinger. Ez valami reflex. És nagyon szeretem Kosztolányit. Minden más változik.