szortírozok
2012. január 12., csütörtök, 11:35 du., 0 comments
"És a fehérszemű, kakaóbarna bagoly újra ott ült fogaskerekerdő törzsei között alkonyattól, pirkadatig és nézte a halottat, ahogyan megfoltozott, Kockásfülű Nyulas plédekbe takaródzik és magába szívja a poros fagyot. Napjában egyszer mikor nyöszörögni kezdtek a fém ízű jégharangok a nemes ólomcsöndben, a sikoltó havon csúszkáló falucska fölé emelkedett és belebukott a gyászfellegekbe.
És ahányszor visszatért haloványabb és átlátszóbb volt, mint valaha és földgömbnyire dagadtak a szemei.
És ahányszor visszatért haloványabb és átlátszóbb volt, mint valaha és földgömbnyire dagadtak a szemei.
Kétszer megrezegtette a szárnyát, a kis torony korhadt gerendáinak réseibe beiszkolt a szélvihar, lecsapódott a harangokon és ezüstté lett meg ámbraillattá.
Az üresség szögletes közepén egy öreg koldus tűpihés állán nyugvó tüdejéből feltört a zokogás."
Eszter vagyok. És most már nagyon sok ideje gondolkozom azon, hogy mit írjak még le, mert engem tényleg érdekelni szoktak az emberek és azt akarom tudni róluk, amit ők tudnak magukról, legelőször. De én nem tudok ide mit írni. Ha madarakat látok, azt mondom Hitchcock, ha kóbor macskát akkor azt, hogy Schrödinger. Ez valami reflex. És nagyon szeretem Kosztolányit. Minden más változik.